2012. június 7., csütörtök

Munkamorál

A munka befejezését két kürtsző jelzi. Az első a munkaidő vége előtt jelez 3 perccel, hogy legyen időd elmenni kezet mosni, a munka állomásod környékét tisztába tenni. Persze a legtöbb ember ezzel végez mire az első kürtszó felhangzik, sőt az utolsó percekben már nem is igen dolgoznak csak egy szerszámot lógáznak a kezükbe amit már akkor kiejtenek a kezükből mikor a relé bekapcsolja a kürtöt. Azt a halk kattanást ami kb. tizedmásodpercel előzi meg az aktuális kürtszót a gyár legtávolabbi végébe is képesek meghallani, annyira ráállt a hallásuk. Ennek megfelelően a kürtszó megszólalása utáni 3. másodpercben már ott tolongnak lökdösődve a blokkoló óra előtt, arcukon boldog vigyorral, mint vásott kölykök akik rossz fát tettek a tűzre, de úgy érzik meg fogják úszni. Ez nagyjából igaz a dolgozók 95%-ra, a maradék (akik közé magamat is sorolom) előbb befejezi az aktuális munkáját mégha ez azt is jelenti hogy csak 5 percel munkaidő utan fogok elmenni mosakodni. Egyebkent ezt nem fizetik meg mert a blokkolás negyedórás ciklusokban van, tehát ha valaki leblokkol extra 14 percet azért nem fog pénzt kapni. Természetesen ez igaz a másik oldalról is, mindegy hogy két percet késel vagy tizenkettőt: az első 15 percednek búcsút mondhatsz. És hogy ezt az egészet miért írtam? A mellékelt fenyképért a jómunkás emberről! :)