2011. július 16., szombat

Rimini

Előre elhatároztam hogy minden reggel felkelek és úszom egyet reggeli előtt. Egyenlőre ebből semmi nem jött össze, de még lehet (nem akarom lelőni a poént, de végül egyszer sem mentem).

A reggeli az szokásos svédasztalos volt, ettem annyi mindent ami tudtam hogy ki fog tartani estig így az ebédet megspórolhatom. Persze ez azt jelenti hogy az étkezést követő egy-két órában az ember óhatatlanul is lassabban mozog és elbágyadt rosszindulattal tekint embertársaira. A szokásos képeslap feladása után bementem Riminibe, hogy megtekintsem a kevés látnivaló. Volt egy két templom, régi római kori diadalív, egy kétezer éves híd és szép terek. Rimini egyébként európa egyik leghíresebb üdülőhelye köszönhetően a 15 km hosszú homokos tengerpartnak. A híres olasz filmrendező, Federico Fellini is itt született és töltötte egész gyerekkorát.
Augustus diadalív


A várost még a rómaik alapították anno dazumal (268BC), Caesar (igen, Julius) itt mondta el ismert beszédét amivel elléggé feltüzelte a XIII. légiót, hogy kövessék Rómába. Császárok jöttek és mentek, néhanyuk itt hagyta lenyomatát a városon későbbi korok embereinek. Vajon annak idején mikor egy-egy emlékművet emeltettek csak a pillanatnyi státuszra gondoltak vagy esetleg felrémlet előttük hogy mit fog hozzá szólni a jővő nemzedéke? És ha igen vajon mennyire gondolkoztak előre? Hány évvel mérték a jövőt? Ötven? Esetleg száz vagy akár ezer is?
Tiberius híd, épült 1990 éve...


A gót háború alatt Rimini számtalanszor gazdát cserélt. Majd a Ravennai Exarchátus részeként, a bizánciak uralkodtak rajta. 728-ban a Lombard Királyság része lett, 735-ben ismételten a bizánciakhoz került. A 13. században Ravenna a Gambacari és Ansidei családok viszályaitól volt hangos. A 14. században emelték városi rangra, területén ekkor számos kolostort és templomot emeltek, mely sok jeles művész számára jelentett munkalehetőséget. 1239 és 1528 között kisebb-nagyobb megszakításokkal, melyet Rimini a pápai beavatkozásoknak köszönhetett, a Malatesta család uralkodott a város fölött. A 16. század elején Rimini a Pápai Állam második tartományaként ideiglenes kormányzót kapott.
A Malatesta család vára


A 18. századig portyázó seregek, földrengések, éhínségek, áradások és kalóztámadások sújtották a várost. Ebben a komor helyzetben és a meggyengült helyi gazdaságnak köszönhetően, a halászat tett szert nagy jelentőségre, ami a helyi struktúrák átalakítását kívánta meg, olyan épületeket létesítettek ekkor, mint a halpiac, vagy a világítótorony. 1797-ben Rimini, Romagna többi tartományához hasonlóan, a franciák kezére került és az Alpoktól délre fekvő (Cisalpin) Köztársaság része lett. A napóleoni kormányzat lerombolta a templomokat, köztük a régi Szent Colomba székesegyházat is. 1815. március 30-án Joachim Murat kiáltványa térítette magához a riminieket, aki egyesülésre és függetlenségre szólította fel az olaszokat. 1845-ben Ribotti kalandorokból álló csapata lepte el a várost kinyilatkoztatva az alkotmányt, melyet hamarosan el is töröltek. 1860-ban Rimini és Romagna az Olasz Királyság része lett.
Főtér, Piazza Tre Martiri


Az első világháború alatt Rimini és környező infrastruktúrája egyik elsődleges célpontjai volt az Osztrák-Magyar Haditengerészetnek. Miután 1915. május 15-én Olaszország hadat üzent, a császári flotta még aznap elhagyta kikötőit, és támadásba kezdett Olaszország keleti partján, Velence és Barletta között. A második világháború alatt bombatámadások záporoztak a városra, végül a görög és kanadai erők foglalták el. 1944-es felszabadulását követően látványos újjáépítési munkálatok kezdődtek a városban, melyek a turizmus robbanásszerű fejlődésére összpontosítva, új, városi valóságot teremtettek.
Esti csendélet


Ez a pezsgő élet persze napközben nem igazán tapasztalható, az utcák elnéptelenednek csak néhany kóbor túrista oson fagyit nyalva árnyéktól árnyékig és még a boltok nagyrésze is bezár. A bőséges reggelinek köszönhetően éhes tényleg nem voltam, jeges kávét ittam, meg később elnyaltam egy fagyit. Szép komótosan mászkáltam így csak délután fél 5 felé értem vissza a hotelbe. Gyors zuhany után aludtam egyet vacsoráig, majd lementem az étterembe.

Előételnek ettem ecetes krumplit hagymával, grillezett paprikát, zöldséges tojásrántottát meg bundázott rizsgombócot. Utánna következett a főétel, citromos linguini, majd 4 évszak pizza végül egy szelet torta.

Ez azért elég emberes adag utánna nem nagyon van kedve szaladgálni az embernek. Úgyhogy csak egy nyugis séta következett a parton fél 11ig. Másnap San Marino lesz a program muszáj korán feküdni.

2011. július 11., hétfő

Olasz Riviéra

Az igaz, hogy nemrég otthon voltam két hétre, de lássuk be, az nem nyaralás, legalábbis én nem éreztem annak a betontenger kellős közepén. Az olasz riviéra viszont mindjárt más, melegnek itt is meleg van, de egészen más ugyanezt a tenger partján elviselni.

Tanulva a múltkori fiaskóból (igen, amikor lekéstem a vonatot és vásárolnom kellett egy új teljesárú jegyet 110 fontért) a mostani utazásra jobban rákészültem, előre kiírtam az összes időpontot, csatlakozást hogy ne legyen gond, sőt (!) előző este még össze is pakoltam hogy reggel már csak az apróság legyen hátra. Hogy mégis majdnem lekéstem a buszt arra nem tudok magyarázatot adni, egyszerűen csak azt vettem észre hogy kezdek vészesen kifogyni az időből. Az utolsó 500 métert taxival tettem meg mert ezzel a járattal még nem utaztam és keresgélni már nem volt időm. A sofőr még készségesen próbálta elmagyarázni hogy csak az utca végén jobbra, de mondtam hogy sietek és adok neki 5 fontot ha elvisz. Elvitt.

Érkezésem után nem sokkal indult a busz, talán elértem volna gyalog is de így volt biztos. Az út Londonig eseménytelenül telt bár Durham-be át kellett szállnunk egy másik buszba. Ilyenkor persze átpakolják a csomagokat is (elméletileg) én azért szeretek erről személyesen is meggyőződni ezért beálltam segíteni. Hogy hogy nem az első kezembe akadó csomag az enyém volt és miután azt átpakoltam részemről befejezettnek is tekintettem az egészet (és felszálltam a buszra).

Londonban volt még egy kis házibuli úgyhogy reggel fél 4 körül sikerült is ágyba bújni. Mondanom sem kell, hogy a két és fél órás alvás nem volt különösebben jó hatással rám, olyan nyúzott voltam reggel hogy nehezemre esett nyitva tartani a szemem. Szerencsére semmivel sem volt, gond nélkül kiértem a reptérre. A repülő utat végig aludtam, csak néha riadtam fel mert az Alpok felett kicsit viharos volt az idő. Semmi komoly, csak kicsit megdobálta a gépet. A leszállás sem volt a legpuhább, eléggé odakente a gépet, de a lényeg hogy épségben megérkeztem.

Bolognában iszonyú hőség fogadott úgyhogy az első szabad wc-ben lecseréltem az angliában viselt meleg holmit rövid gatyára és pólóra, majd megkerestem az információt, hogy megtudakoljam hogy hogyan jutok be a pályaudvarra. Volt egy busz ami 6 euróért bevitt, igaz olyan környékén keresztül, ahol rendőri kísérettel sem igazán mászkálnék nemhogy túristaként. Minden romos és nehéz eldönteni hogy egy megőrzött műemléket vagy egy elhanyagolt épületet lát-e az ember. Az állomáson pont annyi időm volt hogy megvegyem a jegyet Rimini-ig 18.50-ért, euróban persze. Most itt ülök a gyorsvonaton, egy óra az út, fele már eltelt. A tájból sokat nem láttam eddig mert ezt a kis beszámolót írtam. Kinézve az ablakon a távolban valami hegyek vannak de szerintem nem az Alpok. Sok a régi római jellegű ház, úgy látszik ez az építészeti stílus megmaradt az évszázadok nyomán. Elég sok zöld van, főleg pálmafélék.

Végül közel egy órás út után beértem Riminibe, innen Viserba már csak egy ugrás. Megvettem a jegyemet (1.50) majd vártam fél órát a vonat indulásáig. Egy olyan ütött-kopott, horpadások borította vonat gördült be a vagányra, hogy az valami félelmetes volt. Két kocsiból állt és a magyarországon közlekedő bzmot kocsik a luxusnak számítanak ezekhez képest. Minden ablak zárva gondoltam a pokolban is hűvösebb lehet mint a vonaton úgyhogy maradtam a peronon, viszont a mozdony járt és dízel füst kezdett elég kellemetlen lenni úgyhogy végül is felszálltam. Csak mikor kinyitottam az ajtót derült ki, hogy bent megy a légkondicionálás és kellemes hűvös fogadott. Az érzés kb. 2 percig tartott, ennyi időbe telt míg a testem regisztrálta hogy a hűvös érzés csak annak a két fok különbségnek tudható be ami a külső környezethez képest uralkodott bent. Utánna ugyanúgy izzadtam mint kint. Nem is a meleg a gond mert azt csak elviseli az ember, a probléma a 110%-os páratartalom: nem tudsz olyan gyorsan vizet inni mint ahogy elpárologtatod.

Az út nem tartott csak 5 percig, Viserba az első megálló Rimini után. Rögtön a pályaudvaron megkérdeztem hogy merre kell menni, megnyugtattak hogy itt van a közelben csak pár perc az egész. Hamarosan kint is voltam a fő sétáló utcán ami a tengerparton fut végig és elindultam megkeresni az 1es számot. Csak hogy biztos legyek (95-nél jutottam ki) bementem egy boltba is újra megkérdezni. A nő mondta hogy rossz irányba jövök, az a hely innen két kilométerre van. Elindultam visszafelé miközben sivatagban menetelő katonákat vizionáltam hogy a előttem lévő távra hangoljam magam. Mielőtt azonban nagyon nekiindultam volna, gondoltam megkérdezem még egyszer, elvégre három a magyar igazság. A következő üzlet tulajdonosa kijött velem az utcára és megmutatta hogy a hotel ott van kb. 200 méterre.
Part a szobából


A hotel tényleg a tengerparton van, bejelentkeztem, utánna letusoltam és ledőltem egy kicsit hogy pihennek mert már nagyon a végét jártam. Vacsora este fél hétkor kezdődött és 15 euróért kaptam egy tál fokhagymás-paprikás spagettit, egy tányér parmai sonkát sárgadinnyével valamint desszertnek joghurtos gyümölcsöt. A palack víz és a korlátlan büféasztal benne volt az árba (a borravaló is). Vacsora után még sétáltam a parton közben ettem egy nagyon finom fagyit (2 euró).

Angolul senki sem beszél, ezt viszont olyan kedvesen és előzékenyen teszik hogy nem érzi problémának az ember. Igaz a vacsora rendelése nem ment egyszerűen de megoldottuk gond nélkül. Ez egyébként jellemző mindenhol habár én próbálom kevés olasz szókincsemet használni, de ez elég basic és többnyire csak a köszönésekre korlátozódik. Fontosabb dolgokat azonban érdemes megtanulni hogy kicsit megkönnyítsük a mindennapokat. Pl. cappuccino fredo a jeges kávé, ez így egyszerűbb mint elmagyarázni hogy kávét kérek jéggel.

2011. június 2., csütörtök

Ügyintézés

Az egyik fő oka a hazajövetelnek, hogy az év végén érvényét vesztő útlevelemet megújítsam. Előző nap az interneten szépen megnéztem, hogy mit kell vinnem, hol a legközelebbi okmányiroda, meddig vannak nyitva, mennyit kell fizetni és kicsit megdöbbenve tapasztaltam, hogy most mar bankkártyával is lehet fizetni.

A szükséges információval felvértezve elballagtam az okmányirodába, kivártam a sorom (kb. 10 perc, nem volt vészes) majd lefényképeztek, ujjlenyomatot vettek és az ügyintéző már tolja is elém a klasszikus sárga csekket. Nálam persze nem volt készpénz, vakon hittem az internet szavát a kártyás fizetésről, amit szóvá is tettem. A válasz az volt, hogy lehet kártyával fizetni de csak a postai ablaknál. Mondtam, nem baj azért ez is haladás és átballagtam a pénztárablakhoz. Szinte azonnal szólítottak is, benyújtom a csekket és a bankkártyát, mire közli velem a hölgy hogy kártyás fizetés csak a másik ablaknál.

Szépen átálltam a másik ablakhoz, kivártam a sorom, majd mikor sorra kerültem, beadtam ismét a sárga csekket és a hitelkártyám. A pénztáros megkérdezi (szerencsére!), hogy csak ezt az összeget szeretném felvenni, vagy többet? Mondom, hogy egyáltalán nem szeretnék pénzt felvenni, csak kifizetni a csekket. Mire közli, hogy az csak úgy lehetséges, ha pénzt előbb felveszek és abból a pénzből kifizetem a sárga csekket. Na mondom, akkor hoci vissza a hitelkártyát, mert annak aztán elég durva a pénzfelvételi díja, úgyhogy inkább adom a rendes debit kártyát. Annak is van díja (miért is?) de legalább nem olyan sok.

Miután ezt sikeresen tisztáztuk, megtörtént a kártyacsere, mondja a nő, hogy akkor fáradjunk át a másik ablakhoz, mert ott van a terminál! Figyelünk? Onnan küldtek át ehhez ablakhoz. Agyrém? Nem, csak jó magyar bürokrácia.

Az egyes ablaknál lévő ügyfelet még udvariasan félreállították, hogy beüthessem a pin kódomat, majd a befizetett sárga csekkel visszaballagtam az útlevél kérelmező ablakhoz, ahol azért közöltem, hogy amit az előbb a haladásról mondtam, azt visszaszívom.

Viszont a BKV jegypénztárban gond nélkül tudtam fizetni bankkártyával, ami valóban meglepő újdonság volt.

2011. május 29., vasárnap

Hazaút

Elfelejtettem szólni, hogy június első két hetében Magyarországon leszek, az új (régi) számom élni fog hétfotol. Elég kalandosra sikerült az indulás mivel a már korábban megvett vonatjegyet egyszer sem ellenoriztem le igazán, végig az volt bennem, hogy 11.48-kor fog indulni, pedig az a londoni érkezés dátuma volt, ennek megfeleloen le is késtem. Persze ha már elozo este szépen mindent becsomagoltam volna akkor elértem volna, de az meg nem én lettem volna. Úgyhogy potom 110 font leszurkolása utan egy újabb jegy birtokosaként megkezdhettem utamat London felé. Valószínuleg sima utam lett volna, de egy felso vezeték meghibásodása miatt 5 órás kerülore kényszerultem a túlzsúfolt kisegíto járaton. Nekem volt helyem, de elég sokan a folyosón ültek vagy álltak, mert annyira nem volt hely. Scheffieldnél ráadásul át kellett szállni egy másik vonatra, szerencsére azon volt boven hely. Londonban a pályaudvaron kisebbfajta káosz fogadott és a viszontagságaim folytatódtak, mikor elmentem megvenni a vonatjegyet ki a reptérre. Közölték ugyanis hogy felújtási munkák miatt vasárnap vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek, duplájára növelve a menetidot. Ebbol nem kértem és jegyet vettem az utolso éjszakai vonatra, ami 2.35-re ért ki a reptérre. Persze elotte azért a 205-ös busz még megtréfállt egy kis út elterelés formájában de végül épségben és idoben kiértem a reptérre. Most már csak a gép indulásáig hátralévo 5 órát kell valahogy eltöltenem. A váró egyébként tele van piros-kék csíkos mezbe öltözött emberekkel, akik az esti meccsre jöttek és most a 3-1 után boldogan várják a hazautat.

2011. március 29., kedd

w40k

To be a man in such times is to be one amongst untold billions. It is to live in the cruellest and most bloody regime imaginable. Forget the power of technology and science, for so much has been forgotten, never to be re-learned. Forget the promise of progress and understanding, for in the grim dark future there is only war. There is no peace amongst the stars, only an eternity of carnage and slaughter, and the laughter of thirsting gods.

2011. január 21., péntek

Tortuga

Szokásomtól eltérően ez a kis poszt a fent említett étteremről fog szólni, nem pedig a Haiti közelében lévő szigetről, ami a karib tengeri kalózkodás központja volt a xvii. században. Annyi hasonlóság azért van, hogy az étterem a kalóz tematikát próbálja megvalósítani. Az észrevételeimet 3 csoportra osztottam: megjelenés, ételek és kiszolgálás és minden szempontot 1-től 5-ig terjedő skálán pontoztam. Ennyi bevezető után akkor vágjunk is bele életem első étterem-kritikájába!

Megjelenés:
Nekem különösebben nem jött át a kalóz téma, sok a fa és a kötélzet, tele van apró, jó ötlettel (pl. az evőeszköz és a törlőkendő kis kincses ládikóban van) de nem emlékszem, hogy láttam volna fekete kalóz zászlót, ami pedig elég egyértelmű, vagy mondjuk néhány (mű) papagájt. Különösebben a felszolgállók ruhája sem volt "kalózos". Ráadásul a wc-ben a hideg csap nem működött a melegből pedig értelemszerűen forró víz folyt. Szóval bár az étterem hangulatos de a kalóz téma nem jött át, valamint a hibás wc miatt 3,5 pont.
Tortuga belso


Ételek:
Előre közlöm, hogy nem vagyok szakács, nem értek az ételekhez, ráadásul egyiket sem ettem meg korábban, szóval nem tudok hasonlítani. Az étlap igényes kialakítású, az egyes ételekhez kalózos jellegű megjegyzések is kerültek, de nem túl szórakoztatóak, nekem legalább is nem jött be. A választék kellemes, én mondjuk szerettem volna kicsit több sértésből választani de ezt nem tekintem hátránynak.

Levessel kezdtem és sokáig gondolkoztam míg végül a sajtlevest választottam füstölt lazaccal, kagylóval és sült sajtos-magvas barna kenyérrel. A leves finom volt habár én a kagylót kihagytam volna belőle, míg ugyanis a füstölt lazacdarabok jól passzoltak a sajthoz addig a konzerv kagyló kicsit elütött tőle. Összességében 4-est adok rá, az ára pedig 850 forint.

Főételnek rostonsült hátszínt választottam bourbon-ös vargányagomba mártással, rizzsel és burgonyafánkkal. Az ételt fém serpenyőben kaptam, két szelet hús leöntve a sűrű vargányás szósszal, egy kupac rizs és néhány burgonya fánk. Nincs összehasonlítási alapom, de nekem minden nagyon ízlett, a hús puha volt és szerencsére a bourbont sem éreztem a szószban. Ez egy tiszta 5 pont, ára 2690 forint.
Rostonsült hátszínt vargányagomba mártással, rizzsel és burgonyafánkkal



Desszertet muszáj volt ennem erre a sűrű ételre, ezért rendeltem egy adag hajókötél fantázia néven futó édességet, ami gyakorlatilag 3 féle palacsinta (mákos, almás és meggyes) van kisütve rétes tésztában, vanília öntettel és tejszínhabbal. A tálalás szemet gyönyörködtető az íz pedig mennyei még a szétpukkadás határán is. Ez is 5 pont, ára pedig 790 forint.
a bizonyos hajókötél


A kiszolgálás eléggé lerontotta az összképet, ugyanis ültetés után legalább 15 percet kellett várni, sőt úgy kellett szólni a pincérnek, hogy most már talán rendelni szeretnénk. Én azt is szeretem ha féltávnál odajönnek és megkérdezik hogy meg vagyok e elégedve mindennel, illetve szükségem van e valamire, de ezt itt teljesen mellőzték. Tovább megyek: mikor az asztalt leszedte egy-egy fogás után sem kérdezte meg hogy ízlett e csak közölte hogy egészségünkre. Kifelé menet pedig nekünk kellett kiügyeskedni magunkat a zárt bejárati ajtón. Ez sajnos csak egy hármas alá!

Összességében egy kellemes hely, nem is drága, a fogyasztott ételek is rendben voltak, de azért lehet meg fejlődni. Érdekes, hogy mikor képet kerestem az étterem belsejéről belefutottam néhány (erősen) negatív kritikába. Úgy tűnik ez a különbség a között aki elmegy és egyszerűen csak eszik egy jót és a között aki mindezt kritikus szemmel teszi. Szóval ha csak ennél egy jót és fogalmad sincs hogy pl. egy vargányagomba mártás az milyen akkor jól fogod magad érezni.