Tanulva a múltkori fiaskóból (igen, amikor lekéstem a vonatot és vásárolnom kellett egy új teljesárú jegyet 110 fontért) a mostani utazásra jobban rákészültem, előre kiírtam az összes időpontot, csatlakozást hogy ne legyen gond, sőt (!) előző este még össze is pakoltam hogy reggel már csak az apróság legyen hátra. Hogy mégis majdnem lekéstem a buszt arra nem tudok magyarázatot adni, egyszerűen csak azt vettem észre hogy kezdek vészesen kifogyni az időből. Az utolsó 500 métert taxival tettem meg mert ezzel a járattal még nem utaztam és keresgélni már nem volt időm. A sofőr még készségesen próbálta elmagyarázni hogy csak az utca végén jobbra, de mondtam hogy sietek és adok neki 5 fontot ha elvisz. Elvitt.
Érkezésem után nem sokkal indult a busz, talán elértem volna gyalog is de így volt biztos. Az út Londonig eseménytelenül telt bár Durham-be át kellett szállnunk egy másik buszba. Ilyenkor persze átpakolják a csomagokat is (elméletileg) én azért szeretek erről személyesen is meggyőződni ezért beálltam segíteni. Hogy hogy nem az első kezembe akadó csomag az enyém volt és miután azt átpakoltam részemről befejezettnek is tekintettem az egészet (és felszálltam a buszra).
Londonban volt még egy kis házibuli úgyhogy reggel fél 4 körül sikerült is ágyba bújni. Mondanom sem kell, hogy a két és fél órás alvás nem volt különösebben jó hatással rám, olyan nyúzott voltam reggel hogy nehezemre esett nyitva tartani a szemem. Szerencsére semmivel sem volt, gond nélkül kiértem a reptérre. A repülő utat végig aludtam, csak néha riadtam fel mert az Alpok felett kicsit viharos volt az idő. Semmi komoly, csak kicsit megdobálta a gépet. A leszállás sem volt a legpuhább, eléggé odakente a gépet, de a lényeg hogy épségben megérkeztem.
Bolognában iszonyú hőség fogadott úgyhogy az első szabad wc-ben lecseréltem az angliában viselt meleg holmit rövid gatyára és pólóra, majd megkerestem az információt, hogy megtudakoljam hogy hogyan jutok be a pályaudvarra. Volt egy busz ami 6 euróért bevitt, igaz olyan környékén keresztül, ahol rendőri kísérettel sem igazán mászkálnék nemhogy túristaként. Minden romos és nehéz eldönteni hogy egy megőrzött műemléket vagy egy elhanyagolt épületet lát-e az ember. Az állomáson pont annyi időm volt hogy megvegyem a jegyet Rimini-ig 18.50-ért, euróban persze. Most itt ülök a gyorsvonaton, egy óra az út, fele már eltelt. A tájból sokat nem láttam eddig mert ezt a kis beszámolót írtam. Kinézve az ablakon a távolban valami hegyek vannak de szerintem nem az Alpok. Sok a régi római jellegű ház, úgy látszik ez az építészeti stílus megmaradt az évszázadok nyomán. Elég sok zöld van, főleg pálmafélék.
Végül közel egy órás út után beértem Riminibe, innen Viserba már csak egy ugrás. Megvettem a jegyemet (1.50) majd vártam fél órát a vonat indulásáig. Egy olyan ütött-kopott, horpadások borította vonat gördült be a vagányra, hogy az valami félelmetes volt. Két kocsiból állt és a magyarországon közlekedő bzmot kocsik a luxusnak számítanak ezekhez képest. Minden ablak zárva gondoltam a pokolban is hűvösebb lehet mint a vonaton úgyhogy maradtam a peronon, viszont a mozdony járt és dízel füst kezdett elég kellemetlen lenni úgyhogy végül is felszálltam. Csak mikor kinyitottam az ajtót derült ki, hogy bent megy a légkondicionálás és kellemes hűvös fogadott. Az érzés kb. 2 percig tartott, ennyi időbe telt míg a testem regisztrálta hogy a hűvös érzés csak annak a két fok különbségnek tudható be ami a külső környezethez képest uralkodott bent. Utánna ugyanúgy izzadtam mint kint. Nem is a meleg a gond mert azt csak elviseli az ember, a probléma a 110%-os páratartalom: nem tudsz olyan gyorsan vizet inni mint ahogy elpárologtatod.
Az út nem tartott csak 5 percig, Viserba az első megálló Rimini után. Rögtön a pályaudvaron megkérdeztem hogy merre kell menni, megnyugtattak hogy itt van a közelben csak pár perc az egész. Hamarosan kint is voltam a fő sétáló utcán ami a tengerparton fut végig és elindultam megkeresni az 1es számot. Csak hogy biztos legyek (95-nél jutottam ki) bementem egy boltba is újra megkérdezni. A nő mondta hogy rossz irányba jövök, az a hely innen két kilométerre van. Elindultam visszafelé miközben sivatagban menetelő katonákat vizionáltam hogy a előttem lévő távra hangoljam magam. Mielőtt azonban nagyon nekiindultam volna, gondoltam megkérdezem még egyszer, elvégre három a magyar igazság. A következő üzlet tulajdonosa kijött velem az utcára és megmutatta hogy a hotel ott van kb. 200 méterre.
Part a szobából
A hotel tényleg a tengerparton van, bejelentkeztem, utánna letusoltam és ledőltem egy kicsit hogy pihennek mert már nagyon a végét jártam. Vacsora este fél hétkor kezdődött és 15 euróért kaptam egy tál fokhagymás-paprikás spagettit, egy tányér parmai sonkát sárgadinnyével valamint desszertnek joghurtos gyümölcsöt. A palack víz és a korlátlan büféasztal benne volt az árba (a borravaló is). Vacsora után még sétáltam a parton közben ettem egy nagyon finom fagyit (2 euró).
Angolul senki sem beszél, ezt viszont olyan kedvesen és előzékenyen teszik hogy nem érzi problémának az ember. Igaz a vacsora rendelése nem ment egyszerűen de megoldottuk gond nélkül. Ez egyébként jellemző mindenhol habár én próbálom kevés olasz szókincsemet használni, de ez elég basic és többnyire csak a köszönésekre korlátozódik. Fontosabb dolgokat azonban érdemes megtanulni hogy kicsit megkönnyítsük a mindennapokat. Pl. cappuccino fredo a jeges kávé, ez így egyszerűbb mint elmagyarázni hogy kávét kérek jéggel.
