Tobago-4

25-én este az étteremben (semmi nem volt nyitva máshol) egy teljes karácsonyi menüt rendeltem, persze karibi verziót: a pulykához járó töltelék kukorica lepénybe volt csomagolva, amit banán levélbe csavartak és úgy főzték ki gőz felett. A menü persze teljes volt, először volt valami helyi krémleves aztán jött a pulyka mártással, rizzsel, vegyes zöldséggel meg az a banán levélbe csavart töltelék végül pedig süti fagylaltal.

Karácsonyi menü

26-án végre megvolt az első merülés amire régóta vártam. Érdekes, újszerű élmény volt hogy a víz kellemes meleg, a látótávolság pedig sokkal jobb mint pl. amit eddig a földközi tengeren tapasztaltam. A víz alatti világ is sokkal gazdagabbnak tűnt, sok színes hal úszkált a korallok között.

A színes tenger alatti világ

A hajóút külön élmény volt, ahogy kiértünk a védett kikötőből, a csónak több méteres hullámokon vágott keresztül, jobb volt mint egy hullámvasút! A környező táj képeslapra kívánkozik, gyönyörű azúrkék tenger, a part fehér homokos sávja és mögötte a zöld fák sora. Merülés közben a sodrást használtuk, egy bóját vontattunk a felszínen és a hajó azt követte, miközben mi a víz alatt erőlködés nélkül csak vitettük magunkat az árral.

Rámfér egy kis pihenés a fárasztó nap után

A merülés nagyon jó volt, rögtön az első alkalommal sikerült látnunk néhány elektromos ráját, jópár szép nagy eel-t és egy nurse shark-ot is! Nemcsak a korallok között lakó állatok, de a különböző növények is nagyon változatosak és színesek voltak.

Tobago-3

Mai napra a főváros meglátogatása volt a terv, a helyi reggeli (a sült lángoshoz ma sós szardinia és padlizsán krém volt) elfogyasztása után kislattyogtunk a reptérre, hogy onnan menjünk be a fővárosba. Ott ücsörögtünk nyugodtan a megállóban várva a buszt mikor egy fickó megállt kocsival és kérdezte hogy hova megyünk. Mondtuk hogy a fővárosba mire mondta hogy 50 dollárért bevisz minket (helyi dollárt értek ezentúl ha külön nem is említem). Gyorsan megnéztem a rendszámtáblát, hogy H betűvel kezdődik-e, ami a privát taxisok rendszáma (az volt) és már mentünk is.

Első pillantás az Atlanti óceánból

A fickó jó fej volt, mint az idegenvezető mutogatta az érdekességeket, még fotózni is megálltunk, sőt 2 prostit is fel akart venni útközben, mondta hogy elintézi, hogy amíg itt leszünk addig a barátnőink lesznek. Hiába főváros Scarborough mégis úgy néz ki mint egy nyomortelep a XX. század elejéről. Komolyan mondom mintha bádog lemezekből tákolták volna össze a házakat, annyira lepukkantnak néz ki minden.

Lepukkant hazak

A várost a hegy tetejéről egy XVIII. századi erődítmény uralja, mára csak múzeum. A levegő meleg volt és párás mint egy szaunában, eléggé megterhelő volt felballagni, cserébe viszont csodás látkép fogadott minket az Atlanti óceánról. Persze karácsonyra való tekintettel a múzeum rész zárva volt, az erődöt csak kívülről lehetett körbe járni. Lefelé egy másik úton mentünk, továbbra is csodálkozva a helyi épületek elképesztő állapotán. A lankás domboldal miatt a házak kis beton tömbökön álltak, de még azok között is volt olyan amin ezek a cölöpök már megbillentek.

Utcarészlet

Lefelé jövet bementünk egy botanikus kertbe ahol szomorúan tapasztaltuk, hogy a helyiek nem értékelik eléggé azt amilyük van, mert minden tele volt szeméttel. Persze ez igaz mindenhol, Magyarországon ugyanúgy mint Angliában (mondjuk ott azért kevésbé, mert a parkokat rendszeresen takarítják, gondozzák). Utána bementünk egy kikötői kocsmába meginni egy sört, a hely olyan durva volt hogy a bárrész fém hálóval volt elkerítve!

Kocsma a kikötőben

Nem történt semmi, részben mivel a helyiek kedvesek, másrészt dél körül alig volt egy-két ember bent. Probaltunk valamifele városnézést összehozni, de sajnos a városban is zárva volt minden, ez erősen csökkentette esélyeinket egy jó ebédre, de szerencsére azért a város határában találtunk egy nyitva lévő kis kifőzdét, ahol sikerült ismét egy jót enni.

Szokásos ebéd a helyi választékből

A vissza utat busszal szerettük volna megtenni, de sajnos karácsonyi üzemszünet volt, így kénytelenek voltunk taxit keresni. Megbeszéltük, hogy most alkudni fogunk, nem egyből elfogadjuk amit kérnek: ha 50-et kérnek mi mondunk 30at es igy majd megállapodunk 40-ben. A tervvel az volt az egyetlen problema, hogy már az első taxis is 90-et kért és csak a sokadik mondta azt hogy ő ugyan nem, de ismer valakit aki elvisz minket annyiért. Ez már elég ígéretesnek hangzott hogy megint csak úgy beüljünk egy vadidegen kocsijába és hagyjuk hogy elfuvarozzon valahova.

Utolsó pillantás az óceánra

Kiderült hogy csak a kikötőhöz mentünk ahol megnézte hogy a turisták lefelé vagy már visszafelé mennek-e a nagy luxus óceánjáróba és miután úgy döntött, hogy már nem lesz több fuvar, ezért ő maga hozott el minket hazáig. Kiderült hogy ismeri a hotel managert, együtt jártak iskolába, sőt még szerelmes is volt belé, úgyhogy megérkezéskor be is jött, hogy köszönjön, de a nő nem volt túl lelkes. Útközben egyébként arról beszélt hogy néger nőt ne vegyünk feleségül, mert nagyon nehezen kezelhetők és csak kiszipojozzák a férjüket. A nap hátralevő része szokásosan telt: sötétedésig fürdés a tengerbe.

Tobago-2

A fárasztó repülőút után egy kiadós vacsora következett a szálloda éttermében, majd korai fekvés este 10kor. Ennek következtében már reggel 4kor fent voltam, így tanúja lehettem ahogy menetrendszerűen megérkezett a reggeli negyed órás zápor - jó kis zuhé volt de nem sokat számított mivel a hőmérséklet éjszaka sem csökkent 30 fok alá.

A kis medence

Reggelire a helyi ételek közül választottam, kisérőnek kaptunk még friss gyümölcsöt (igazi banánt, nem olyat amelyik a fél világot beutazza mire az asztalodra kerül), meg pirítóst, vajat, lekvárt, teát, narancslevet. A helyi étel egy lángos szerű sült tészta volt tök lekvárral (egészen pontosan hagymás, fokhagymás, kömėnyes krém) illetve fűszeres tonhal salataval.

A helyi reggeli (egy resze legalabbis)

Ma merültem volna először de sajnos volt egy kis kavar a csoporttal: konkrétan nem jöttek el, így egyedül nem tudtam menni, majd 26án kivisznek és ígértek fűt-fát hogy kárpótoljanak. Az egészbe csak az a rossz hogy így egy kicsit megkavarták a terveinket, de végül is nem probléma. Helyette volt egy kis csatangolás a környéken, pénzváltás a bankban (1 US$ az 6 TT$, érdekes hogy csak papírpénz van, apró nincs), étkezés a helyiekkel - említettem már  hogy itt mindenki fekete és te vagy a kisebbség?

Tipikus utcarészlet - csirkékkel

Ez a kisváros vagy inkább csak városrész ahol vagyunk kicsit lepukkantnak tűnik, de igazából olyan mint a filmeken: száraz füves részek, sima kis házak, pálmafák, kecskék, csirkék rohangálnak mindenütt. Lehet látni karácsonyi díszítéseket de inkább csak a hotelekben, magán házaknál nem nagyon és nem is nagyon lehet érezni a karácsonyi hangulatot. Az egésznek van egy olyan feelingje mintha Balaton, vagy a velencei tó környékén járna az ember egy meleg nyári napon.

Főutca egy részlete

A délután nagyrésze unalmasan telt: homokos tengerpart, fürdés a langymeleg óceánban egészen este hatig. Az egész partszakasz tele volt strandolókkal, senki sem igyekezett haza. Végül csak a sötétedés miatt kezdtek haza szállingózni, a hőmérséklet továbbra is magas maradt és a víz még mintha annál is melegebb lett volna. Vacsorát egy helyi gyorsétteremben rendelturendeltük meg és csak fél órát kellett várni míg elkeszült egy pizza meg egy hamburger: egyszerűen nem kapkodnak, mindenki tök lazára veszi a dolgot.

Ebéd a helyi menzán

Tobago-1

Az idei karácsonyi nyaralás Tobago távoli szigetére hozott, ide a trópusi paradicsomba, ahol az átlag hőmérséklet egész évben 30 fok. Ez a nyaralás is búvár nyaralás, ma reggel (Dec.24) megyek először merülni a 28-29 fokos óceánban. Az ide út gyötrelmes hosszú volt, 9 órát repült a gép London-Gatwicktől idáig. A gép egy leharcolt Airbus 330-as volt, minimális kiszolgálással, gyakorlatilag onflight entrainment nélkül.

Londoni vacsora

Előző este még Londonban ettem egy jó kis hamburgert, ezért reggel nem voltam elég éhes egy reggelire, de gondoltam majd a gépen bereggelizem. Nagy volt a csalódás mikor a snack-bár körbe hordásakor kiderült hogy ezért bizony fizetni kell.

Ebéd a gépen

Mindegy, már tudni fogom hogy a vissza útra pakolni kell mindenféle nasit. Mivel nem állt rendelkezésre fedélzeti szórakoztatás ezért maradt a saját elektronikus eszközök hasznalata: a tény, hogy egyik sem (mobil, tablet) volt feltöltve 100%ra, mivel nem számítottam a használatukra csak fokozta az izgalmakat. Az út egyébként sima volt, kétszer kerültünk bele egy kis turbolenciába, de egyik sem volt veszélyes, voltam ennél már sokkal rosszabban is. A leszállás viszont nagyon jó volt, ahogy feltűnt a végtelen kék vízben a pici zöld sziget. A nagy gép meglepő kecsességgel bedőlve ráállt a kifutóra.

Uzsonna

A reptér az olyan mint a filmeken, kis pici egy emeletes épület, rozsdavörös föld körülötte, pálmafák hajladoznak a könnyű szelben és persze a hőség ami azonnal mellbevág amint kilépész a gépből. Mint amerikába menet, most is még a gépen ki kellett tölteni a bevándorlási papírokat, vízum nem kell, de az útlevelet lepecsétlik (miután egy listáról ellenőrizte, hogy valóban nem kell vizum) és már csak egy órát kellett várni a csomagokra és már mehettünk is. A váróban persze nincs légkondi mivel a helyiek megszokták a meleget, a turisták viszont egymás elől szívták el az oxigént a szűk térben. A kijáratnál már várták ránk névtáblával, a sofőr gyorsan körbe vitt és megmutogatta a környéket mielőtt a hotelhez vitt volna minket. A hotel, csakúgy mint a reptér a filmekből lett berendezve: domináns a fa, fehér és sárga színek, egy gyönyörűen berendezett trópusi virágoskertel a közepén.

Tiki bár karácsonyi hangulattal

Van egy jelentéktelen kis medence, egy jól felszerelt tiki bár és étterem. A fárasztó repülés után a következő napokra való feladat lesz a környék felfedezése, programok kitalálása: van itt valamilyen vízesés, trópusi esőerdő, vadrezervátum és persze az óceán (meg a búvárkodás).

Folyt. köv!