Mai napra a főváros meglátogatása volt a terv, a helyi reggeli (a sült lángoshoz ma sós szardinia és padlizsán krém volt) elfogyasztása után kislattyogtunk a reptérre, hogy onnan menjünk be a fővárosba. Ott ücsörögtünk nyugodtan a megállóban várva a buszt mikor egy fickó megállt kocsival és kérdezte hogy hova megyünk. Mondtuk hogy a fővárosba mire mondta hogy 50 dollárért bevisz minket (helyi dollárt értek ezentúl ha külön nem is említem). Gyorsan megnéztem a rendszámtáblát, hogy H betűvel kezdődik-e, ami a privát taxisok rendszáma (az volt) és már mentünk is.
A fickó jó fej volt, mint az idegenvezető mutogatta az érdekességeket, még fotózni is megálltunk, sőt 2 prostit is fel akart venni útközben, mondta hogy elintézi, hogy amíg itt leszünk addig a barátnőink lesznek. Hiába főváros Scarborough mégis úgy néz ki mint egy nyomortelep a XX. század elejéről. Komolyan mondom mintha bádog lemezekből tákolták volna össze a házakat, annyira lepukkantnak néz ki minden.
A várost a hegy tetejéről egy XVIII. századi erődítmény uralja, mára csak múzeum. A levegő meleg volt és párás mint egy szaunában, eléggé megterhelő volt felballagni, cserébe viszont csodás látkép fogadott minket az Atlanti óceánról. Persze karácsonyra való tekintettel a múzeum rész zárva volt, az erődöt csak kívülről lehetett körbe járni. Lefelé egy másik úton mentünk, továbbra is csodálkozva a helyi épületek elképesztő állapotán. A lankás domboldal miatt a házak kis beton tömbökön álltak, de még azok között is volt olyan amin ezek a cölöpök már megbillentek.
Lefelé jövet bementünk egy botanikus kertbe ahol szomorúan tapasztaltuk, hogy a helyiek nem értékelik eléggé azt amilyük van, mert minden tele volt szeméttel. Persze ez igaz mindenhol, Magyarországon ugyanúgy mint Angliában (mondjuk ott azért kevésbé, mert a parkokat rendszeresen takarítják, gondozzák). Utána bementünk egy kikötői kocsmába meginni egy sört, a hely olyan durva volt hogy a bárrész fém hálóval volt elkerítve!
Nem történt semmi, részben mivel a helyiek kedvesek, másrészt dél körül alig volt egy-két ember bent. Probaltunk valamifele városnézést összehozni, de sajnos a városban is zárva volt minden, ez erősen csökkentette esélyeinket egy jó ebédre, de szerencsére azért a város határában találtunk egy nyitva lévő kis kifőzdét, ahol sikerült ismét egy jót enni.
A vissza utat busszal szerettük volna megtenni, de sajnos karácsonyi üzemszünet volt, így kénytelenek voltunk taxit keresni. Megbeszéltük, hogy most alkudni fogunk, nem egyből elfogadjuk amit kérnek: ha 50-et kérnek mi mondunk 30at es igy majd megállapodunk 40-ben. A tervvel az volt az egyetlen problema, hogy már az első taxis is 90-et kért és csak a sokadik mondta azt hogy ő ugyan nem, de ismer valakit aki elvisz minket annyiért. Ez már elég ígéretesnek hangzott hogy megint csak úgy beüljünk egy vadidegen kocsijába és hagyjuk hogy elfuvarozzon valahova.
Kiderült hogy csak a kikötőhöz mentünk ahol megnézte hogy a turisták lefelé vagy már visszafelé mennek-e a nagy luxus óceánjáróba és miután úgy döntött, hogy már nem lesz több fuvar, ezért ő maga hozott el minket hazáig. Kiderült hogy ismeri a hotel managert, együtt jártak iskolába, sőt még szerelmes is volt belé, úgyhogy megérkezéskor be is jött, hogy köszönjön, de a nő nem volt túl lelkes. Útközben egyébként arról beszélt hogy néger nőt ne vegyünk feleségül, mert nagyon nehezen kezelhetők és csak kiszipojozzák a férjüket. A nap hátralevő része szokásosan telt: sötétedésig fürdés a tengerbe.
Első pillantás az Atlanti óceánból
A fickó jó fej volt, mint az idegenvezető mutogatta az érdekességeket, még fotózni is megálltunk, sőt 2 prostit is fel akart venni útközben, mondta hogy elintézi, hogy amíg itt leszünk addig a barátnőink lesznek. Hiába főváros Scarborough mégis úgy néz ki mint egy nyomortelep a XX. század elejéről. Komolyan mondom mintha bádog lemezekből tákolták volna össze a házakat, annyira lepukkantnak néz ki minden.
Lepukkant hazak
A várost a hegy tetejéről egy XVIII. századi erődítmény uralja, mára csak múzeum. A levegő meleg volt és párás mint egy szaunában, eléggé megterhelő volt felballagni, cserébe viszont csodás látkép fogadott minket az Atlanti óceánról. Persze karácsonyra való tekintettel a múzeum rész zárva volt, az erődöt csak kívülről lehetett körbe járni. Lefelé egy másik úton mentünk, továbbra is csodálkozva a helyi épületek elképesztő állapotán. A lankás domboldal miatt a házak kis beton tömbökön álltak, de még azok között is volt olyan amin ezek a cölöpök már megbillentek.
Utcarészlet
Lefelé jövet bementünk egy botanikus kertbe ahol szomorúan tapasztaltuk, hogy a helyiek nem értékelik eléggé azt amilyük van, mert minden tele volt szeméttel. Persze ez igaz mindenhol, Magyarországon ugyanúgy mint Angliában (mondjuk ott azért kevésbé, mert a parkokat rendszeresen takarítják, gondozzák). Utána bementünk egy kikötői kocsmába meginni egy sört, a hely olyan durva volt hogy a bárrész fém hálóval volt elkerítve!
Kocsma a kikötőben
Nem történt semmi, részben mivel a helyiek kedvesek, másrészt dél körül alig volt egy-két ember bent. Probaltunk valamifele városnézést összehozni, de sajnos a városban is zárva volt minden, ez erősen csökkentette esélyeinket egy jó ebédre, de szerencsére azért a város határában találtunk egy nyitva lévő kis kifőzdét, ahol sikerült ismét egy jót enni.
Szokásos ebéd a helyi választékből
A vissza utat busszal szerettük volna megtenni, de sajnos karácsonyi üzemszünet volt, így kénytelenek voltunk taxit keresni. Megbeszéltük, hogy most alkudni fogunk, nem egyből elfogadjuk amit kérnek: ha 50-et kérnek mi mondunk 30at es igy majd megállapodunk 40-ben. A tervvel az volt az egyetlen problema, hogy már az első taxis is 90-et kért és csak a sokadik mondta azt hogy ő ugyan nem, de ismer valakit aki elvisz minket annyiért. Ez már elég ígéretesnek hangzott hogy megint csak úgy beüljünk egy vadidegen kocsijába és hagyjuk hogy elfuvarozzon valahova.
Utolsó pillantás az óceánra
Kiderült hogy csak a kikötőhöz mentünk ahol megnézte hogy a turisták lefelé vagy már visszafelé mennek-e a nagy luxus óceánjáróba és miután úgy döntött, hogy már nem lesz több fuvar, ezért ő maga hozott el minket hazáig. Kiderült hogy ismeri a hotel managert, együtt jártak iskolába, sőt még szerelmes is volt belé, úgyhogy megérkezéskor be is jött, hogy köszönjön, de a nő nem volt túl lelkes. Útközben egyébként arról beszélt hogy néger nőt ne vegyünk feleségül, mert nagyon nehezen kezelhetők és csak kiszipojozzák a férjüket. A nap hátralevő része szokásosan telt: sötétedésig fürdés a tengerbe.
